Félek...
Elmentél, és romokat hagytál magad után... Romok maradtak belőlem, és kitudja leszek-e még ép, és egész?
A baj csak, az hogy ez a félelem megbéklyóz, nem hagy élni, bízni, kockáztatni, nem hagy szeretni.
Olyan szépen indult ez a napom. Igaz beteg vagyok, ma mégis kellemesen érzetem magam. Kiültem a kertbe, hagytam hogy átmelegítsen a nap, boldogan néztem a kivirágzott kertet, a friss hajtásokat a fákon, a színes tulipánokat, a zsenge füvet. Béke szállt meg. Elégedett voltam. Olyanokon gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy mikor utoljára kinn voltam a kertben(vasárnap) még csak a cseresznyefa virágzott, és alig pár fűszál bújt elő az elvetett magokból. Vagy hogy mekkora a különbség a között, mikor a napfényben állok, és mennyivel hidegebb van ha átlépek az árnyékba. Vagy hogy miért olyan jó érzés hintázni?
Hallgattam a méhek és bogarak zümmögését, a madarak csiripelését, a macska dorombolását, Edike kacaját, mikor az anyja meglöki a hintát, és élveztem a létet...
Aztán mindez egy pillanat alatt a porba hullt, csak egy párbeszéd elolvasása kellett ehhez.
Rájöttem milyen rohadtul sebezhető vagyok, mennyire nem bízom meg senkiben. És hogy mennyire szükségem van valakire, akinek foghatom a kezét, és akiben biztosan nem ingok meg.... de ki az? Ki az, ha még a saját nővéremben sem vagyok hajladó megbízni? Hogy néha a legkézenfekvőbb emberekre sem számíthatok?
A kétség, a kiszolgáltatotság, a bizonytalanság, a magány...ezek mind olyan érzések, amik félelmet váltanak ki belőlem...
Nem tudom mióta vagyok ilyen. Nem tudom, ki tett ilyenné... szerintem sokan voltak... Egy ember, egy bizonyos téren tényleg visszaélt a szeretetemmel, de ki az aki miatt úgy érzem, hogy visszaélhetnek már a reményeimmel is?
Ilyenkor szeretnék visszakozni. Most gondolom azt, hogy kár volt kockáztatni...
Visszaakarok bújni a csigaházamba...
Mi értelme bízni, szeretni, jónak lenni, segíteni, sírni, nevetni, súgni egy titkot, megfogni valakinek a kezét, ha mindezzel visszaélhetnek, és a legtöbben meg is teszik?
A rohadt életbe legyetek már őszinték!! Én mért vagyok képes az lenni, és ti mért nem? Nem olyan nehéz...csak megfoszt néhány juttatástól...
Bajod van? Mondd meg! Nevetsz rajtam? Nevess a képembe, ne a hátam mögött! Utálsz? Utálj nyíltan, ne ölelgess! Akarsz valamit? Kérj meg rá! Kérdésed van? Nekem tedd föl! Pletykálni akarsz rólam? Jó, de ne csinálj úgy, mintha nem te lettél volna! Bántani akarsz? Állj elém, és szemből támadj! Megbántottalak? Szóljál! Szeretsz? Mutasd ki!
Igazából az utolsót a legnehezebb betartani, a többi semmiség. Csak sajnos, ha valakit kinevetsz, de egyébként vannak helyzetek amikor jól jöhet az ő segítsége, akkor aztán bánhatod... de érted! Ez kétszínűség! És undorító!
