Hoztam az új fejezetet!

Szerencsére nem kellett új blogot csinálnom, mert Bogii segítségével újraüzemeltem a régit. Fenn van a friss fejezet :) Olvassátok el:) Mindenkinek jó szórakozást puszii!

Napló 10. Amikor az ember a halállal szembesül, és elhiszi, hogy létezik, az maga a téboly.

    Az ablakkal szemben álltam, és kibámultam rajta. Nem láttam mi folyik az utcán, csak néztem magam elé üres tekintettel. Észre sem vettem, hogy remeg a kezem, amíg fel nem emeltem, hogy kiseperjek egy tincset az arcomból.
    Nem bírtam tovább!
Túl dühös voltam. Túl tehetetlen. Túlságosan fájt. Túl jól ismertem ezt az érzést. És túlságosan szerettem ezt a kis lényt. Rosszul viselem a halált, ez tény.
Kezdem az hinni, hogy direkt mindig, mikor jól érzem magam, mikor gondjaimat feledem, mikor kezdek egyenesbe jönni, mikor minden jól alakul, akkor az élet elvesz tőlem egyvalakit, akit szeretek. Aki jelent nekem valamit, hogy emlékeztessen rá: sebzett, megtépázott, kigúnyolt és magányos vagyok. Hogy emlékeztessen a fájdalomra, arra, hogy mit éreztem akkor.
De emlékszem! Nem kell mindig emlékeztetni. Minden este, mielőtt könnyes szemmel lefekszem, ő rá gondolok. És eszembe jut mekkora világ omlott össze bennem, mennyire fájt. Mintha valaki húsomat szaggatná csikokra. És a hiánya, ami soha nem múlik. Amit érzek azóta, hogy elhagyott engem, és azóta hogy itt hagyott mindannyiunkat.
    És ilyenkor, ebben a fájdalommal teli pillanatban hiányzik minden és mindenki. Igen, mindenki. Az apám, akinek az arcát csak képekről ismerem. A nagymamám nővére, akihez minden hétvégén ellátogattunk, és az utolsó nyarat nem töltöttem ott. Hiányzik Zulu, akivel isten tudja milyen rég nem beszéltem, meg Eszter és Kati, akikkel alig találkozom. És hiányzik az összes mellékági rokon, akikkel a gyerekkorom töltöttem. És hiányzik a mamám régi, hatalmas és csodaszép kertje, a szőlőlugas, a kis hinta, a hűs ház és annak illata. Hiányzik az önfeledt gyerekkorom, és az, hogy azt hittem, jó dolog felnőni; amikor még csodáltam a nagy, és okos felnőtteket (jó nagyot tévedtem). Hiányzik az összes barátnőm akiknek a barátságát elvesztettem (egyaránt azok, akik elkurvultak, és akik megtagadtak). Hiányzik az összes barátom, és azok a fiúk, akiket meg- illetve akikbe beleszerettem. Hiányzik Osy morajló hangja, Zéé meleg keze és illata, Majszi ragyogóan kék szeme, és Beni egész lénye (a mély hangja, beleremegtem amikor megszólalt;a gyönyörű mohás földre emlékeztető szeme, az erős karja, finom szája). Mert ugye a szeretet nem múlik, csak elnyomja valamilyen más érzés. Hiányzik a tűz, a melegség. Hiányzik a keringőnk. Hiányoznak a csodaszép és felhőtlen napok. Hiányzik az össze örömteli pillanat. Hiányzik Nanamii és a házuk, és az a békesség ami körüllengte. Hiányzik a hűs nyári szellő. Hiányzik a Tolnay utolsó tanéve (annak ellenére, mennyire ideges voltam mindig). Hiányzik a hosszú hajam, és a már rövid csigás göndörsége. Hiányzik a nyár forró, fullasztó hősége. Hiányzik a meleg, sós tenger. Hiányzik Böbe, akivel nem tudok elég időt együtt tölteni. Hiányzik Dóra, a nyári barátnőm. Hiányoznak a szeptember esős estéi. Hiányoznak az áttáncolt esték. Hiányzik az összes elhunyt kisállatom. Hiányzik a boldogságom!
    Sok dolog hiányzik. Sokat hibáztam. Sok dolognak vége lett. És tudom, hogy sok dolgot én rontottam el. De azt is tudom, hogy semmit nem tudok kijavítani/helyrehozni.
Hiányzik Lily, Kormi, Garfield, Kitty és most Mirci is, aki mindig odabújt hozzám és az orrát dorombolva dugta a lehajtott fejem alá, hogy ne szomorkodjak. Mindig ott volt, ha fájt valami, mindig megértően miákolt egyet és mindig vígasztalóan dörgölődzött hozzám.  Most ki fog? Egyedül maradtam mint az ujjam.
    De miért pont ő? Mindig ugyanaz a kérdés és ugyanaz a fájdalom.
Nem bírom tovább!
Legördült az arcomon egy könnycsepp. És aztán még egy. És már nem bírtam visszatartani. Nem zokogtam fel hangosan, azt nem engedhettem meg magamnak, helyette visszafogott sírásba kezdtem, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a barátaim ott vannak, és vígasztalnak.
Elrejtettem egyikük vállába az arcom, mert szégyelltem a könnyeimet.
    Gyerekes dolog sírni, és mégis oly jóleső.
Sokan vannak mellettem és mégis magányos vagyok.
Tudom, hogy egyedül vagyok. És azt is tudom, hogy ezt csakis magamnak köszönhetem.
Gyenge vagyok. Gyenge vagyok, mert elütötték az egyik cicámat (megint) és elsírom magam. És mert tudom, hogy látják, fáj. És érzik, mennyire bizonytalan talpakon állok. És tudják, hogy nem bírom összeszedni  a széthulló világom darabkáit. Mert elcsuklik a hangom, vagy remeg, amikor nem kéne. Mert megremeg a szám, ha rá gondolok. Mert reszketek mikor félek. Mert ha valaki, akit érdekel is mi van velem, látja, mikor a szemembe néz, hogy van egy sebem, s hogy az újra és újra felszakad. Gyenge vagyok, mert elpirulok, ha zavarba hoznak, és mert nem vagyok képes szem rebbenés nélkül tűrni, ha valaki kegyetlen és igazságtalan. Mert remélek. Gyenge vagyok mert érzek, és szeretek.
(Vajon attól erősnek számítok, mert tudok nemet mondani, de igent, nem?)
    Ne gúnyolódjatok valakin, ha egy rossz szóra elsírja magát. Nem ennyire érzékeny, csak lehet, hogy eszébe jutott mi mindent vesztett el és hiányzik neki. Soha nem tudhatjátok mire gondol, ki jut eszébe, mitől olyan szomorú. Értsétek meg!
Hiszen nektek is fáj valami! Mindenkinek fáj valami. Csak lehet, hogy ti jobban titkoljátok.
És legyetek figyelemmel egymásra! A tetteiteknek következménye is van. Ne csinálj olyat, amivel másnak fájdalmat okozhatsz, mert nem tudhatod meddig bírja....mikor telik be a pohár.

Napló 21. Romok

Félek...
Elmentél, és romokat hagytál magad után... Romok maradtak belőlem, és kitudja leszek-e még ép, és egész?
A baj csak, az hogy ez a félelem megbéklyóz, nem hagy élni, bízni, kockáztatni, nem hagy szeretni.
Olyan szépen indult ez a napom. Igaz beteg vagyok, ma mégis kellemesen érzetem magam. Kiültem a kertbe, hagytam hogy átmelegítsen a nap, boldogan néztem a kivirágzott kertet, a friss hajtásokat a fákon, a színes tulipánokat, a zsenge füvet. Béke szállt meg. Elégedett voltam. Olyanokon gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy mikor utoljára kinn voltam a kertben(vasárnap) még csak a cseresznyefa virágzott, és alig pár fűszál bújt elő az elvetett magokból. Vagy hogy mekkora a különbség a között, mikor a napfényben állok, és mennyivel hidegebb van ha átlépek az árnyékba. Vagy hogy miért olyan jó érzés hintázni?
Hallgattam a méhek és bogarak zümmögését, a madarak csiripelését, a macska dorombolását, Edike kacaját, mikor az anyja meglöki a hintát, és élveztem a létet...
Aztán mindez egy pillanat alatt a porba hullt, csak egy párbeszéd elolvasása kellett ehhez.
Rájöttem milyen rohadtul sebezhető vagyok, mennyire nem bízom meg senkiben. És hogy mennyire szükségem van valakire, akinek foghatom a kezét, és akiben biztosan nem ingok meg.... de ki az? Ki az, ha még a saját nővéremben sem vagyok hajladó megbízni? Hogy néha a legkézenfekvőbb emberekre sem számíthatok?
A kétség, a kiszolgáltatotság, a bizonytalanság, a magány...ezek mind olyan érzések, amik félelmet váltanak ki belőlem...
Nem tudom mióta vagyok ilyen. Nem tudom, ki tett ilyenné... szerintem sokan voltak... Egy ember, egy bizonyos téren tényleg visszaélt a szeretetemmel, de ki az aki miatt úgy érzem, hogy visszaélhetnek már a reményeimmel is?
Ilyenkor szeretnék visszakozni. Most gondolom azt, hogy kár volt kockáztatni...
Visszaakarok bújni a csigaházamba...
Mi értelme bízni, szeretni, jónak lenni, segíteni, sírni, nevetni, súgni egy titkot, megfogni valakinek a kezét, ha mindezzel visszaélhetnek, és a legtöbben meg is teszik?
A rohadt életbe legyetek már őszinték!! Én mért vagyok képes az lenni, és ti mért nem? Nem olyan nehéz...csak megfoszt néhány juttatástól...
Bajod van? Mondd meg! Nevetsz rajtam? Nevess a képembe, ne a hátam mögött! Utálsz? Utálj nyíltan, ne ölelgess! Akarsz valamit? Kérj meg rá! Kérdésed van? Nekem tedd föl! Pletykálni akarsz rólam? Jó, de ne csinálj úgy, mintha nem te lettél volna! Bántani akarsz? Állj elém, és szemből támadj! Megbántottalak? Szóljál! Szeretsz? Mutasd ki!
Igazából az utolsót a legnehezebb betartani, a többi semmiség. Csak sajnos, ha valakit kinevetsz, de egyébként vannak helyzetek amikor jól jöhet az ő segítsége, akkor aztán bánhatod... de érted! Ez kétszínűség! És undorító!

Napló 20. Az élet utazás, nem pedig az úti cél

Csokoládé^^

    Már egy ideje sejtettem, hogy talán beteg vagyok, de konkrét bizonyítékom erre nem volt, én pedig reméltem, hogy nem is lesz. Csak köhögtem...csúnyán.
    De kora délután még tök jól voltam, úgy hogy -miután Noncsi és Roland 'összevesztek'- kimentünk a tóhoz ketten(eredetileg jött volna DKP is, de valamiért nem ért rá) pipázgatni több-kevesebb sikerrel.
Csomót szenvedtünk azzal, hogy mennyi víz kell bele (mert állandóan feljött a víz), vagy hogy mért ég meg olyan hamar a dohány, stb. Mikor végre kezdtünk belejönni, odaállított hozzánk 2 lány, azzal, hogy felméréseket végeznek középiskolás és főiskolás fiatalokról. Hoztak képeket, és feltettek 3 kérdést.
1. Mi jellemzi a mostani életeteket? (3kép)
2. Mit szeretnétek 10 év múlva? (3kép)
3. Milyennek képzelitek és milyen a kapcsolatotok Istennel? (2kép)
    Mivel nem rég az angyalkártya azt üzente, hogy áldozzak időt, pénzt, segítséget másoknak, ha úgy érzem mostanában túl sokat kapok és keveset adok -és én így éreztem, eltekintve attól, hogy az elmúlt fél évben mennyi mindent vesztettem el- nyitottak voltunk és meghallgattuk őket, mikor még nem tudtuk miről szól ez, és akkor is, mikor már egyértelművé vált.
    Szóóval a csajok igazából Istenről akartak beszélni. De nem a szokásos egyházi maszlaggal, hanem máshogy... Nehéz ezt leírni, mert bennem is több vélemény alakult ki erről egyszerre, úgy hogy csak annyira említeném ezt meg, hogy tömören a 'lényeg' hogy van esélyem jó útra térni. Az egész ahogy elmondták nagyon szép, mind elméletben, mind gyakorlatban. De ha igaz amit csaj mondott, akkor, ami neki Isten azt én máshogy hívom.
    Szerintem ezt a vallást pont azzal szúrják el, hogy vagy pokol vagy menny.
Én azt mondom, nem az érdekel, hogy mi lesz a halálom után, nem ezért aggódom, hanem a mindennapjaim miatt. Az életem miatt. És akármilyen nehéz is, azért szeretek élni... persze voltak/vannak olyan pontok, amikor egy pillanat alatt eldobnám az egészet... de azért az más tészta. Szerintem sok olyan pillanat van, amiért megéri élni.
Minden relatív! De tényleg! Valami nem aszerint jó vagy rossz, ahogy a papok megítélik. Ez szerintem tőlem függ...
A lopás bűn...de ha éhezel, és a családod is?
A hazugság bűn...de ha erre van szükség, hogy segíts valakin, vagy hogy ne bánts meg valakit?
A gyilkosság bűn...de ha akit megölsz, éppen a barátod fejéhez szegez pisztolyt, vagy önvédelemből teszed?
Értitek mire akarok kilyukadni?
Lehet, hogy nem a legjobb példákat hoztam fel, de máshogy nem tudom elmagyarázni.
Szóóval számomra vonzóbb az a meglátás, amit magam teszek össze minden féle vallásból kiindulva.
    Például ezekben inkább hiszek: energiák; ösztön; karma; egyensúly; újjászületés; feladat, amit el kell végeznünk az életben(valami értelme, célja legyen már az életnek); angyalok; sors
Nincs konkrét elképzekésem, mindig máshogy gondolom. De most biztos, hogy nem úgy, ahogy a lányok elmondták. Tény, hogy van benne valami...
Talán majd egyszer, 60 év múlva élek a lehetőségemmel, de addig hagyom a kulcsot porosodni, és majd később elhajtok a Ferrarimmal. De ameddig nincs bennem űr/ vagy nem érzem, ameddig ezt az űrt az élet tölti ki -a barátaim, a szerelem, a gyerekem, a művészet, bármi- addig anem zavar, hogy nem használom a Ferrarimat :)

     Jaaj, bocsánat, nagyon hosszan kitértem ennél a témánál...
Szóval addig csak izomlázam volt a hátamban, a combomban, és a fenekemben, de mikor elmentek, már fájt a fejem és az egész testem tompa izomláz szerű érzéstől sajgott...
Aztán egyre rosszabbul lettem. Szabályosan fájtak a végtagjaim, zsibbadt a fejem, egyre inkább fáztam és tényleg kezdtem magam szarul érzeni, de azért pipáztunk tovább. Egyszer sikerült nagyon szép füstöt elérni, de ez után már nagyon nem volt jó, és a kedvünk is elment tőle.
    Közben odajött hozzánk egy puttonyos, szakadt asszony, hogy ő nemtom hol lakik, 7 gyereke van(mért pont 7?Mindenkinek annyi van, aki kéreget) és szeretne venni 2 kiflit, és mielőtt a lényegre tért volna, volt még egy hosszú monológja, hogy áldjon meg minket az Isten, meg minden, és adjunk neki 2 kiflire valót.
(közben egyik kezemben öngyújtó, másikban a csipesz a forró szénnel)
Hátra néztem Noncsira, ő előkotort egy 200ast és odaadta.... az asszony tovább áll, néz rám, vár... aztán mondja: "tőled is egy kis adomány?"
Mondom közösen adtuk. Jó, akkor megköszönte, és ahelyett, hogy elment volna, észrevette a két ásványvizes palackot a pokrócon, akkor elkérte az egyiket (nem mondom, ügyesen körbehízelegte a dolgot) Noncsi odaadta, aztán még 3 sor szöveg után elment.
Azért vicces...2 kiflire kért pénzt, kapott 20 kiflire elegendőt, és még tőlem is várt, amikor látta, hogy rohadtul foglalt a kezem. Aztán még a vízzel is problémázott...
Odaadtam Noncsinak a 100ast, hogy tényleg felesbe legyen, és folytattuk a pipázgatást.
    10 perc se telt el, jött a következő xD
Egy 30as,40es férfi, szaglik a piától és egyebektől, de kúrva őszinte volt. Mondja: Egy utcagyerek vagyok, pénz kéne flakonos borra, mert elfogyott (Noncsi: Elfogyot...mert megittad) Aztán mondott egy szóvirágot is, amit Noncsi nagyon értékelt. Asszem az volt, hogy: Egy kis borravaló a borra?
Adtunk neki, további jónapot kívánt és elment. De még láttuk, hogy akárkihez odament, nem kapott pénzt... Pedig ő felvállalta, hogy piára kell neki, és nem próbált hazudozni, és ezért szerintem nagyon becsülendő.
Lassan összeszedtük magunkat, elmentünk pisilni, aztán elváltak útjaink.
A buszon találkoztam Vivivel meg Angival (itt már szabályosan haldokoltam)
Otthon megittam egy teát egy ACC-vel és behaltam az ágyba. De azért éjfélig msn-eztem Noncsival, próbáltam segíteni neki. Szegény nagy dilemmában van...nem lennék a helyében :S
Na hát ennyit erről:)
Sziasztok!

Napló 17. Eredményes kis hetet tudhatok magam mögött^^

Csoki:D:D
    Hát, tényleg egy nehéz hetet tudhatok magam mögött, de azt mondom, hogy minden percét szerettem, és szívesen újra élném :D
    Először is ugye volt az az osztályfestés, amire bevállaltam Lennon-t és Jackot-t. Ugye Picasso-t húztuk, tehát nekem valamelyik Picasso stílusba kellett volna megcsinálnom az egészet...Lennonra még foghatjuk, hogy jaj, kék korszak.... de Jacko-ra :D hát aligha. Pedig úgy kezdtem neki:) De mint mindig, most is rájöttem, hogy nem tudok/tudnak határt szabni magamnak/nekem mikor kreatívkodom...a történetem is néha teljesen másfele kanyarodik, mint ahogy én akarom, de hát ez van :D
Éppen emiatt nagyon féltem, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, hogy kevés pontot kapunk rá, és én leszek a hibás, stb.
Hétfőn kihagytam a színjátszót és benn maradtam, hogy elkezdjünk festeni, de festék híján(mert akinél az osztálypénz van elfelejtette behozni a pénzt) csak megrajzoltuk a körvonalakat. Aztán kedden is semmi.... vagyis hát mivel órát nem tudtunk elkérni, ezért csak az apróbb dolgokat kezdték el festeni, én meg nem tudtam maradni délután. Igazándiból szerdán kezdtünk el vele foglalkozni, akkor sokáig, egész későig bennmaradtunk. Én befejeztem Lennon bácsit :)

A többiek meg elkezdték a hippi buszt, a hangszereket, és befejezték a mintákat. De Jackoval csak nem haladtam...sőt el sem kezdtem, úgyhogy csütörtökön megeröltettem magam és hajnali 3kor felkeltem, elmenten a 3:46os busszal és 5kor más a suliban, elkezdtem Michael Jacksont:D 3 órámba telt, de megérte^^

És éppen időre(8kor pontoztak) elkészült minden^^
    A másik dolog, ami nagyon leszívta az energiámat, a két tánc, amit elő kellett adni...
Az egyik Barbi tánca a Ki mit tud?-ra, a másik meg Loli pomponja... Na az elsőből nem lett semmi -.-' Ami egyébként nem csoda...csak nemtudom mért kell másokra kenni, hogy miattuk, miközben nem mi mondtuk, hogy haggyuk az egészet, de mindegy.... ugye így könnyebb...aztán menni a tanárhoz sírni, hogy mi cserben hagytuk őt....pff
A pompont befejeztük és elő is adtuk... Én hátrányban voltam a többiekhez képest, mert már egy előbb megcsinált táncot használtunk fel, amiben én anno nem vettem részt... szóval, szerintem leginkább én rontottam el... mondtam én hogy nemtudok táncolni :S
Végül 2ből másodikok lettünk :D:D hát nem tök jó? Dobogó :D
    A következő pedig és a legnagyobb stresszforrásom a színjátszó...
Tegnap volt a területi vagy megyei, nem is tudom melyik fesztivál Vácon. És mi hétfőn még nagyon nem voltunk készen a darabbal... Úgy tűnt, az egész szét esőben van, és már nekem is elment a kedvem az egésztől, mert rohadt szar azt látni, hogy én hiába adok bele mindent, ha a többiek körülöttem unatkoznak, és nem csinálnak semmit... Mondom, hétfőn be sem mentem, de egész héten minden nap délután volt színjátszó. És mivel én ilyen rohadt messze lakom, nekem akárhol is voltam, muszáj volt két órával hamarabb elindulnom, hogy odaérjek időben. Persze ez soha nem jött össze-.-(amúgy csak úgy megjegyezném, hogy aranyat nyertünk és megyünk tovább regionálisra*.*)
 Ideges voltam ezek miatt.. Elvállaltam a teremfestést és nem tudok maradni befejezni, meg segíteni...ráadásul még felesleges is hamarabb elindulnom, mert úgyis 3/4 órát kések a próbáról és még mikor valamelyik órát odaadták nekünk, a lányok táncolni akartak, nekem meg igaz, nagyon kellett volna gyakorolnom, minden alkalmat megpróbáltam kihasználni a festésre, mert nagyon akartam hogy elkészüljön időre, és még jó is legyen. És mikor végül egyszer-egyszer otthagytam az ecsetet és mentem volna táncolni, kitalálták, hogy de akkor most a másik táncot kéne csinálni...
Úgy éreztem, azt akarják, hogy szakadjak 4 felé, amit ugye nem tudok megtenni... És volt egy pillanat amikor tényleg kiborultam....
    De hát csak összehoztunk mindent :D
A magán életem is rendben van...Kittivel kibékültem. Azt hiszem csak egy kis szünet kellett, mert már sok volt belőle, és most ezek a lájtos 3asozások is pont jók, szóval örülök^^
Noncsi nagyon benne van a témában (6), és csak úgy ontja az ötleteket! Hálás vagyok neki, de tényleg igazán! Sokat segít nekem, hogy mindig ott van :)
Ráadásul járok vele edzeni a Gyöngybe, és igazán jól elvagyunk:D:D
 Na jó, most megyek, egyenlóre ennyi amit mondani akartam, majd még jelentkezem:)
Puszika, sziasztok!:D

Napló 6. a mosoly ingyen van, de nem mindig van belőle raktáron

Csokoládé!

    Ma nem írok sokat, mert rohadt fáradt vagyok, csak úgy nagyjából felvázolom a lelki állapotomat.
    Vannak helyzetek, amikor betelik a pohár. Amikor van elég gondod, és a nyakadba szakad még egy... egy tök fölösleges, aminek semmi értelme nincsen, mégis felemészt, összezavar és eltérít a céljaidtól. Mert emellett a faszság mellett másra nem jut energiád és agyad, egyszerűen kitölti a gondolataid, és néha már a falat kaparod, mert nem akarsz vele foglalkozni, mégis rákényszerülsz, mert azért szeretnéd ha béke lenne... és mégis. Én inkább hagynám a faszba az egészet.
A viselkedésével elvette a kedvem saját magától. Minden veszekedés illetve kibékülés után rosszabb lett a hangulat. És hiába kérdezi mégis mi bajom, elmondom neki, és nem érti meg még ezredjére sem, mert rohadtul nem is akarja megérteni, mert nem is figyel, mert (megint a fő gondnál kötünk ki) csak az érdekli, hogy vele mi van...
    Néha elgondolkodom azon, vajon tényleg szeret minket(engem), vagy csak kellek neki... már nem bízom benne. Már rég megrendült a bizalom, de mostmár nem csak nem merem, nem is akarom neki elmondani az ügyes-bajos dolgaim... fölösleges is lenne. Az ő számára hasznos információkat leszürné, a többi pedig nem érdekelné...
    És őszintén? Inkább maradok egyedül, mint hogy folytassam ezt a hervasztó, nyomasztó barátkozást vele.
Elegem van. Bele fáradtam. Ennyi -.-
  
    Úgy felkúr ez az egész, már nem tudok mit kezdeni a helyzettel, és ilyenkor jut állandóan az eszembe, hogy elkéne mennem jógázni. Végülis a bérletem korlátlan, olyan szempontból, hogy bármelyik órára bemehetek, és nem érdekel ha későn érek haza, szerintem a pénteki jógára benézek. Szükségem van egy kis "pihenés"re.
    Holnap pedig azon felül, hogy kiülünk a tóhoz pipázni 3asban, megyünk edzeni, azt hiszem zsírégető lesz pont akkor mikor megyünk, úgyhogy lehet lesz valami eredménye is...:) azon felül, hogy rohadt kellemes érzéssel tölt el a mozgás, és utána mintha megsokszorozták volna az energiakészletemet...:D
na jó, tényleg megyek, mert mindjárt bealszom!
Jóéjt nektek, puszi!^^

Napló 4. Ribanckodjunk nap:)

Csoki, csoki :D

    Ma ribanckodjunk napot tartottunk, egy bizonyos szűk körben^^ DKP ötlete volt :) Az uszodában kisminkeltük magunkat, és úgy mentünk suliba...hát az enyém szerintem elég meredek volt...ilyenkor azért örülök, hogy nem ez a mindennapi sminkem xD
    Amúgy az egyes német témazáróval együtt is jó kis nap volt ez a mai^^
Noémi nagyon szépen megcsinálta a hajamat reggel <3 nagyon bejövős:D
Tipikus hétfői nap volt, mindenki elmesélte milyen volt a hétvégéje, satöbbi...van akiket érdekel, van akiket nem...
    De azért a látszatot mindenki előszeretettel fönn szökta tartani...milyen kár, hogy annyira átlátszó néhány ember =/ Nem is értem...na mindegy...
Meg amikor hallasz dolgokat, valakiről, akit eddig nagyon kedveltél, és nem tudod elhinni, aztán egyszer csak feltűnik valami neked is, kezded sejteni a dolgokat, és egy jó szó, egy mosoly eltöröl mindent, és nem tudod eldönteni, hogy akkor ez most mi? Nem tudod utálni, mégis ellenszenvessé válik. Lehet tök egyértelmű a dolog,én még sem látok át ezen...
    És minden egyre bonyolódik.
Mióta kinyitottam a szemem, mióta hajlandó vagyok élni, foglalkozni a körülöttem lévőkkel, a környezetemmel, látom, amit eddig nem vettem figyelembe, mert nem is édekelt...és elszörnyedtem...
    Persze vannak pillanatok, amikor aztmondom, megéri elundorodni:) mert nem csak undorral jár ez az egész, hanem szeretettel, ami körülöleli a szívem. Szeretem a barátaimat<3
    Mostanában elgondolkodom az emberek viselkedésén. Megfigyelem őket, próbálom kitalálni, mikor mire gondolnak, és nagyon érdekes az eredmény :)
Na jó, elég a filozofálgatásból^^ lassan megyek...
Csak még annyi, hogy kedden megyünk edzeni :) Múlthéten is voltunk, de akkor zumbán:) nagyon jó volt, rohadt jól esett^^
Na tényleg megyek!
Jóéjszakát^^ <3

Napló 2-3. "osztálytalis bográcsolás"

Csoki mindenkinek^^

    Ahogy azt a cím is mutatja, nem volt egészen osztálytalálkozó, és bográcsolás sem :D
 Először is mindössze 7en voltunk ott az osztályból Böbbénél, mert persze a többieket nem is hívtuk^^ csak én neveztem osztálytalinak. Rajtunk kívül ugye ott volt Gergő, Tosa és Hajnika.
És azért nem volt bográcsolás, mert kurvára valami 3lábú vastálon sütöttünk husit^^ De nagyon finom lett^^ Jól elvoltunk. A fiúk hoztak whisky-t meg vodkát, de én nem ittam, inkább pipáztam...(dohányért visszamentünk Alexához Zsolti szecskavágó rozoga cangáján) És azzal szórakoztam. Jól beszédültem tőle^^ Aztán este megnéztük a Nagyfiúkat...olyan jókat nevettem rajta :)
    Aztán átmentünk este Alexához, ott aludtam^^ hajnali 5ig fennvoltunk, pipáztunk *.* nagyon jó volt:) sikerült az üvegbe belefújt füstből karikát csinálni :P, Aztán Alexa kisminkelt, csináltunk egy csomó képet...^^ Cserébe megmaszírzoztam, és beájultunk az ágyba... Nagyon jó volt*.* :)
    Másnap 2 körül keltünk, kb 3ra hazamentem... Megkértem Dórát hogy nyomtassa ki nekem az Amerika vaktérképet, úgyhogy elmentünk (Edi baba meg én)babakocsival Dórához. Lemaradtam a színjátszóról, és kb semmit nem tanultam =/
Éééés, megint felfáztam -.-" remek
Na puszi

Napló 1. Bolondok vagyunk mi mindannyian :D

Csoki!:)

    Pénteken ugye bolondok napja volt :)
A kis osztályunk azzal kedveskedett a matektanárnak, hogy csoportot cseréltünk. Mi ugye fenn lettünk volna a 4.-en, a franciások meg a mi termünkben. Mi Érdivel, ők meg valami új tanárral. Na ezt megcseréltük, mi maradtunk lent, ők meg fel másztak oda a gecibe :D Sajnos a tanár mikor bejött,meg sem lepődött, valaki biztos elárult minket^^ De amúgy ez a tanár jobb volt, mint a miénk=/
    Kémián feleltetni alart a tanár, és Farkas bevállalta, amiért én, személy szerint nagyon hálás vagyok neki:)
Annyira nem nehéz a stöchiometria, de a számolásokkal bajban leszek....és ahhoz képest, hogy a fél osztály kapott egy kisegyest (az mentette meg a többieket, hogy végül egy valaki tudta a helyes választ) amit aztán meg sem magyarázott, úgy fejezte be az órát, hogy: "Látom értik, akkor jövőhéten várható egy kis röppentyű" -.- anyád...
Boti amúgy jófej, de néha elgondolkodom azon, hogy vajon meg is akarja nekünk tanítani az anyagot?
    Angolon Walking Peter betolt valami filmet (asszem a millió dolláros bébit), mondanom sem kell, nem figyeltünk oda rá...Dóri Kata Pál(DKP) és Noncsi odaültek mellém hülyülni...egész végig a délutáni pipázgatásunkat tervezgettük.^^
    Föcin annyival lettünk csak okosabbak, hogy megtudtuk, Maticseknek nincs humorérzéke(Y) -.-
    Aztán végre kicsengettek!*.* DKP, Kitti, Noncsi, és én elmentünk enni a Mekibe, Noncsi meghívott egy Sajtburger menüre, mert nem volt már pénzem :$
Ott elhülyéskedtünk, a végén már a biztonsági őr szólt ránk...
Kimentünk a tóhoz, lecsöveztünk a fűben és beizzítottuk a pipát *.* Geci annyira jó volt, beszarás:) Az almás és a mentás dohány is nagyon finom, és DKP nagyon ügyesen kezeli a pipát:) Nagyon szép füstje volt, és jó sokáig bírtuk...közben nagyon kellett pisilnem xD Annyit röhögtem aznap:) és olyan jó kedvem lett:D:D Kitti csinált egy csomó fényképet, lehet felteszek párat utólag, ha megkaptam a képeket^^
Kábé 3 órán keresztül kint voltunk, közben Kitti elment a dolgára^^ Aztán olyan 6 körül mi is szedelőszködni kezdtünk, mert rákezdett az eső...különben még bírtuk volna^^
Remélem jövőhéten is összejön....
    Még fagyiztunk egyet az Allee-ban, aztán Alexával elindultam haza...
Na az is egy érdekes sztori volt...
Ugye péntek, ÚjPest-FerencVáros meccs volt-.-
A metró nem állt meg a Népligeten....szal beszoptuk.... leszálltunk a Nagyvárad téren, és a Fradista tömeg közepén haladtunk az árral, mert egyébként nem tudtuk merre menjünk, de gondoltuk a focidrukkerek elvezetnek oda...
El is vezettek, de olyan hangosak voltak, hogy egy kicsit megijedtem. Alexával összekulcsolt ujjakkal haladtunk végig, ami nagyon jól esett, mert megnyugtatott a tudat hogy itt van mellettem és vigyáz rám.
    Végül valahogy csak eljutottunk az FTC stadiumig...na igen, de onnan nem tudtunk tovább menni, mert kordonok voltak felállítva...ugye azt mondanom sem kell, hogy itt már rég lekéstük a buszunkat...
Megkerültük a hidat, ott is kordonok, jó akkor vissza és egy nagy épületet körbesétáltunk, és aztán onnan mentünk a Népligetbe...de akkor már repkedtek a sörösüvegek.... Kicsit megijedtem...de amúgy nagyon felspanolt lettem tőle huh :) egyszer kimegyünk egy mecsre Alexával, ezt már így megbeszéltük.^^
    Azt hittem vége a megpróbáltatásaimnak...hát tévedtem... Egy köcsög buszsofőr volt, és majdnem ott hagyott minket, ha nem kezdünk el ugatni vele...:S
A péntekem kábé ennyi :)
Na sziasztok!

Új kezdet

    Utóbbi pár napban -magamat is meglepve- eszembe jutott, hogy hiányzik a blogolás. Hogy vagyok már olyan állapotban, hogy legyenek gondolataim, amik publikusak, és hogy AKARJAK beszélni róluk.
És habár nem garantálom, hogy napi rendszerességgel fogok írni, megpróbálok hetente minimum egy bejegyzést közzé tenni. Mostanában úgyis sokat vagyok gép előtt. Igaz, hogy még kevesebb időm van, mint tavaly volt, de most legalább a gép miatt nem baszogatnak. És este úgyis feljövök -.-'
    Ami történt, megtörtént, és habár fáj, és vérzik, kezdek hozzászokni. Nem akarok róla beszélni, elég ha annyit tudtok, hogy akkor bennem is meghalt valami....
    Egy hónapja még előszeretettel kérdezgettem magamat : "Hova húz a szíved?" És mindig azt a választ adtam magamnak, hogy: "A temetőbe..." Tudom, tudom, ijesztő ilyeneket gondolni, de én ezt így vezettem le. És ez még egy lájtosabb dolog.
De ennek vége... Legalább is megpróbálok végetvetni neki... Ne értsetek félre! Nem akarom őt elfelejteni! Nem is tudnám, de ha tudnám, sem lennék hajlandó ilyesmire. Csupán annyi változott meg, hogy hajlandó vagyok élni -nélküle.
    Néha úgy érzem, saját magammal bírkózom. Az egyik felem élni akar, a másik halni. Az egyik szeretni, a másik haragudni. Az egyik felejteni, a másik emlékezni. Az egyik ragaszkodni, a másik elengedni. Az egyik nevetni, a másik sírni...
és nem tudok dűlőre jutni...mégis úgy tűnik, az élni akaró erősebb, és ez néha bűntudattal tölt el. Néha hülyének érzem magam, hogy így ragaszkodok. Mert lehet, hogy csak én fújom fel így a dolgokat...őszintén szólva, magamat sem vagyok képes megérteni, és indokom is csak egy van: Hogy átkozottul szeretem.
A környezetem sem ért velem egyet, de legalább elfogad, bár ösztönöznek a haladásra. Sokáig haragudtam is rájuk, hogy miért élik az életüket. Miért kelnek fel minden reggel, és kezdik a napot, és folytatják és várják a következőt, amikor én annyira szeretném megállítani, vagy méginkább visszapörgetni az időt...
De főleg a nevetés zavart. Amikor számomra meghalt minden, akkor is hallottam mások nevetését, és bántotta a fülem... Ma már velük nevetek. És habár fura érzés, de szívből jön :) Régen haragudtam magamra egy mosolyért is, pláne a nevetésért... és nem tudtam igazán őszintén nevetni... éreztem a blokkot magamban, ami mára feloldódótt. Nem győzöm hangsúlyozni milyen fura ez a helyzet, mert tényleg fura... hogy boldog vagyok!
Fáj ez a szó, fáj a lelkiismeretemnek, de akkor is! Boldog vagyok, a fenébe is! Nagyon sokat köszönhetek a barátaimnak.... mindent nekik köszönhetek! És nagyon hálás vagyok érte!
Elkezdtem élni, én is megindultam, és hagyom, hogy folyjon, hogy haladjon és körülöleljen az idő... már nem akarok a múltban élni! Azon nem lehet változtatni, és ezt el kell fogadnom.
    Még mindig hiányzik, még mindig nem telik el úgy óra, hogy ne gondolnék rá, és nem tagadom, még mindig elsírom magam, ha eszembe jut, és nem látja senki. És ez soha nem is lesz másképp. Ne is legyen! Ez a fájdalom velem él, és szükségem van rá, hogy mindig emlékeztessen rá!
De nem leszek depresszív! Ha Ő szóba jön, meleg érzés tölt el (szeretet) és elmosolyodom. Mosolygok az emlékén. :)
Nem akarom elkiabálni, de talán most az életem jó irányba halad. Igaz, kicsit megkomolyodtam, és megkeményedtem, de vidám vagyok, és régóta most először életerősnek érzem magam.
Az iskolában próbálom odatenni magam -persze néha becsúszik pár egyes-, szórakozom a barátaimmal, ismerkedek, sportolok(annyira jól esik), próbálok odafigyelni magamra, rendbe tenni körülöttem mindent. És ez jó hangulattal tölt el. Mi több! Kicsattanok! És nem kellenek hozzá pasik, csak barátok:) nem sok -nem az a fajta vagyok, aki maga köré toboroz 100 embert és ebből 1 sem lenne fontos számára-, csak egy kis csoport, akiket ismerek, akiket szeretek, és akikre -tudtommal- számíthatok, ha szükségem van rá!
És az a fura, hogy tényleg ilyenkor kerül elő mindenki :) Amikor szükség van rájuk! Nem győzöm mondani, hogy szeretlek titeket!
    Persze azért nem vetem meg a fiúkat sem, de nem áll szándékomban bepasizni. Semmit nem akarok eröltetni. Ha jön valaki, mérlegelni fogom a lehetőségeimet, és ha úgy tartja kedvem, élek velük. Próbálok mindig csak a következő lépésre koncentrálni. Majd meglátjuk mi leszek, ha nagy leszek, mi lesz velem egy év múlva... annyira lényegtelen. Mert egy dolgot biztosan megtanultam:
Az élet bármikor véget érhet, és rohadtul nem érünk rá tervezgetni! Élem az életem amíg tart, és addig mindent kiélvezek! Kettőnk helyett fogok élni!!
Na csoki!

Napló 10. I will always love you! †

Kedves olvasóim! Először is szeretném közölni veletek, hogy a történetírásom bizonytalan időre szünetel instabil lelkiállapotom miatt. És most azt akarom elmondani, hogy miért.. Minden elég rendben volt... eddig. Jelenleg képtelen vagyok az egész történetet elmesélni nektek, de majd ha úgy érzem, mindent a tudomásotokra hozok. Addig annyit, hogy még mindig nem léptem túl a szakításunkon Benivel, pedig az már szeptember 11-én volt. És most jön a lényeg: Beni vasárnap hajnalban meghalt... Egyelőre legyen elég ennyi. Szörnyen érzem magam, nagyon hiányzik, és fáj. Nagyjából semmi nem tud érdekelni, pláne nem az írás. A legrosszabb az egészben, hogy soha nem mondtam el neki, hogy szerelmes vagyok belé, sőt letagadtam, mikor kérdezte szeretem-e. Többször is. Kegyetlenül hülye vagyok. Egy istenverte balfasz... Nah kábé ennyi..sziasztok. † Horváth Benjámin 1991.11.02-2010.11.07 I didn't say to you, but i love you! †Rest in peace!† I will never forget you!†

Napló 29. Zűrzavar és káosz, de azért szeretem^^

Almás-pitét! Visszatértem, újra itt vagyok, és ha minden jól megy, újra fogok blogolni! :) De először is a legfontosabb, hogy elmeséljem kb, azóta mi történt velem. Levágattam a hajam ballagás előtt pár nappal vállig érőre, és begöndörödött, meg besötétedett. Összejöttem nyáron Benivel, de még szeptemberben szakítottunk. Még hiányzik, de azt hiszem túl vagyok rajta. Viszont arra is rájöttem, hogy hiányzik Ádám. Eddig ő volt a legjobb barátom, szerintem még Zulunál is jobb volt, és rettentően sajnálom, hogy elvesztettem egy ilyen értékes barátot. =( Aztán nagy öröm, ami elvonta a figyelmemet a legnehezebb időszakról, hogy megszületett Edward^.^ Az unokaöcsikém <3> Amúgy meg ugye túl vagyok a gólyatáboron, jól megszívattak a rohadt 10.c-sek, hogy nyalják ki >.< Aztán meg külön gólyahét (3nap) akkor a 10.a-sok szadiztak minket. De az messze nem volt olyan szörnyű, mint a tábor. Hát ott nagyon hideg volt. Brr. Kiráz a hideg, ha csak rágondolok. És ugye sokat paráztam az új suli miatt is. De kiderült, tök fölösleges volt, hiszen nagyon jó kis társaság az osztályom, és a tanárok többsége is elviselhető, sőt néhányat még kedvelek is.^^' És ha már az osztálytársakról van szó, megpróbálom leírni nektek őket. Legalábbis a karakteresebbeket. Van az én kis baráti társaságom: -Kitti Vele ismerkedtem meg legelőször. Ő ült mellém az első ofő órán. Tudni kell róla, hogy nagyon nagy bulizós, és kis piás :) Meg előszeretettel firkálja tele a füzetemet faszokkal, meg mindenféle ostobasággal. ^^ És nem tud konzervet nyitni, és legutóbb egy borosüvegnyitóval esett neki szegény bádog hengernek.xDxD Nagyon jó vele a hazafelé út, soha nem unatkozom, és az a gólyaheti eset a mosdóban...nem mi voltunk! :D És szép zöld szeme van *.* Szeretlek te ribi! <3> -Szabina Vele gólya táborban melegedtem össze, és aztán suliban egyértelműen egymás mellé ültünk. Vörös göndör haja van, és gyönyörű kék szeme *__* Zene buzi, és minden pasit megakar döfködni egy bazinagy konyhakéssel xD Szeretlek Szabi (L) -Dóri Aztán nem is tudom, hogy hogyan barátkoztunk össze Dórival... Vagyis dee! Oo Hát vele beszéltük ki a jó pasikat xD Neki hosszú csigás göndör haja van, és köldök pc-je O.o Róla tudni kell, hogy minden pasit szúrna xD És úgy adja elő a suli sztárját, hogy közben beszarsz a nevetéstől. Ja és szerinte az angol tanárunk óra előtt mindig elszív egy spanglit...hogy ezt miből gondolja, nem tudom! Szeretlek Dkp :) <3 -Noémi Őt Dóri hozta magával, és olyan édes, hogy meg kell zabálni. Oo Kis picike, szép szőke bájosan csavarodó haja van, és kék szeme. És olyanokat olt, hogy leesik az állad. Mellette sem nyugszik a rekeszizom. Én néha már nem kapok levegőt a nevetéstől. Kis bagolymániás :) Nem rég szúratta ki a fülét. Ahányszor bemegyünk az Allee-ba, fagyizik. Szeretlek Bagooly! (L) -Flóra Nos, vele tényleg nem tudom hogyan barátkoztunk össze. Talán mert mi ketten szoktunk leginkább megbotránkozni az embereken, és bizonyos csizmákon. Ó bárcsak láttam volna ahogy orra bukott! xD Szeretlek! (L) A többiekről majd máskor, mert már nincs kedvem xD Azóta kiolvastam már egy csomó könyvet *.* és megint vettem 2őt :D Meg nyakig merültem az ezotériában^^ Már ezen a héten történt: Kedden, Noémi példáján felbátorodva én is kiszúrattam a fülemet, méghozzá egyszerre 2 helyen. Most 2 kis csillagocska van benne, amit 3-4 hétig nem vehetek ki, minden este és reggel alkohollal meg kell törölgetnem, és reggelenként forgatni is. De már nem fáj, és bátran ajánlom mindenkinek, vállalja be nyugodtan. Mikor megcsinálták, kábé olyan érzés volt, mintha egy erős rugóval megpöckölték volna a fülemet. Aztán alkohol, akkor nem fájt, csak éreztem hogy valami olyan van a fülemben ami nem oda való, és őszintén szólva ez egy hányingert keltő érzés, de nem volt olyan szörnyű. Aztán mikor kiléptem a levegőre és fújt a szél, na az szörnyű volt. Az fájt. Meg mikor zötykölődtem a metrón, akkor éreztem nagyon. Amúgy nem gáz. De ha úgy döntesz hogy kilöveted, ne egyszerre két lyukat, és ne egy fülbe mind a kettőt, de ha mégis, akkor a második ne legyen nagyon a füled szélén, mert igaz, már nem vészes, de pl. ha megfogom a fülem szélét, akkor érzem a bőrön keresztül is a fémet :S Meg az a szar, mikor viszket xD Amúgy imádom, és hamarosan (remélem) megcsinálom a másik fülembe is, de oda csak egyet Flórával felesbe. És ha minden jól megy, anyu nem mondott határozott nemet a nyelv pc. Csak legyen bátorságom megcsináltatni nyáron. Nagyon félek a fájdalomtól.. szóval ebben még nem vagyok biztos. De az tuti, hogy levágatom a hajam szünetben. Igaz, egy percre meginogtam ma ebben az elhatározásomban, mert mivel már lenőtt az előző vágás, (eddig ha kivasaltam, nagyon szarul állt be), most sikerült, szépen kivasalnom, és mindenkinek, beleértve nekem is nagyon tetszett. De már eldöntöttem, és megfogom valósítani. Már nagyon kíváncsi vagyok, vajon milyen lesz a hajam állig érőn. Majd az eredményt megmutatom^^ Meg amúgy is, szeretem megbotránkoztatni a népet xD Komolyra fordítva a szót, igazából szükségem van a változásra. Lehet, hogy gagyinak, vagy elcsépeltnek hangzik, amit most mondani fogok, de minden szakítást azokkal a fiúkkal, akiket szerettem, szerintem könnyebb feldolgozni, ha változtatok a külsőmön. Mivel már nem aktuális, elmondhatom, hogy a derékig érő hajam levágásának elhatározásában az segített, hogy a barátom imádta a hajam, és miután szakítottunk, sokáig nem tudtam túllépni, és akárhányszor a tükörbe néztem, vagy a hajamat fésültem, eszembe jutott, hogy ő hogy szerette, úgyhogy levágattam lapockáig. Aztán kevésnek találtam, úgyhogy vállig érő lett (és göndör O.o. Én sem értem..) Most pedig ez a vágás Beni miatt lesz, mert emlékszem, mindig zavarta a copfom, amivel pofán csapkodtam...xD Meg amúgy is. Minden nő hajat vágat egy szakítás után... ugye? Lényeg a lényeg, levágatom, aztán majd jövőre elkezdem növeszteni a szallagavatóra, aztán terveim szerint megint levágatom xD Hát gyerekek kábé ennyi.^^ Jóéjt mára! :) Puszi, sziasztok! <3 U.I.: Nem szeretem a sajtos popcornt, csak a vajasat. A sós sem finom =/

Nyaralunk

Kedves olvasóim! Hétfőn elmegyünk pár napra Horvátországba, úgyhogy egy darabig nem leszek... Ha anyu engedi, még ma felteszem a 13 fejezetet, ami elég rövidke lett... Drukkoljatok, hogy megengedje! Múlt pénteken voltam vidámparkban Böbbel. Valami istenkirály volt *.* Csütörtökön megkaptam a drága szépségemet, a laptopomat (L) egy fehér amilo sa 3650-eset. Nagyon más nincsen....sziasztok!

Zavar

Mostanában elég szarul érzem magam =/ Újabb csalódást éltem át, igaz, még június elején, de csak most érzem, mennyire rosszul esik... Lassan nem tudom hova tartozom. Vége a 8. évnek, a Tolnayba már nem mehetek vissza, hisz elballagtam, már nem tartozom oda. Az oszttálytársaimat már most nagyon hiányolom. Bőgni tudnék,ha belegondolok, hogy jövőre mindenki ismeretlen lesz számomra, bizonyára sok ellenségre teszek szert,és biztos kínkeserves évek következnek, amit azzal töltök, hogy hol megfeleljek anyám elvárásainak, hol pedig próbálom kiépíteni a bizalmat az új emberekkel... Talán ott is megtudom teremteni, azt amitt itt Inárcson: hogy mindenki bízzon bennem, de nem csak úgy hogy nem árulom el a titkaikat, hanem ha segítséget kérnek, őszintén segítek, és ha valami olyan dolgot kennek rám, amit nem tettem meg (legyen az pletyka, vagy bármi) bízzanak bennem már annyira, hogy tisztázni tudjam magam. De nem ez a lényeg. Egész ott kezdődik, hogy NEM AKAROK ELMENNI!!!! Nem akarom otthagyni, Böbbét, Alexát, vagy Dórát. De ugyanúgy a többi osztálytársamat sem,és más barátaimat. Fura de az utolsó hónapokban olyanokkal barátkoztam össze újra, akivel addig nem nagyon beszéltem, vagy legalábbis nem töltöttem annyi időt! És sajnálom azt a 2 évet, amit odaérkezésem után hisztizéssel töltöttem. Nem igazság, hogy mindig akkor kell továbbállnom, mikor már nem akarok. Talán így jó ez, de akkor sem tudom elfogadni. Erről eszembe jut a NannyMcphe (nem tom hogy írják). A film elején elmagyarázta, hogy ha szükségük van rá, de nem szeretik, akkor marad; Ha viszont nincsen már rá szükség, és szeretik, akkor elmegy. Úgy gondolom némileg ez így helyes, de mégis igazságtalan kicsit... Viszont az én helyzetem más. Nekem szükségem van rájuk és szeretem őket!!! Ah =( Mindegy, hiába siránkozom,már nincs visszaút. Tegnap hajnalban, voltam az Alleeban Katival (volt osztálytársam) és Fonyival, Kati bnőjével az Eclipse éjféli vetítésén. Mint film mondhatom, egész jó volt. Az igalmasabb részeknél szinte belepréselődtem a székbe, a kezem ökölbe szorult, és szaporán vettem a levegőt. Persze Steph viccein sokat nevettem -sokakkal ellentétben- mint egy beavatott szövetséges.^^ Amikor megkérte Bella Jacobot, hogy csókolja meg, megdöbbentem, mintha nem ismerném a történetet. Mikor szenvedélyesen elkezdtek csókolózni, a hányinger kerülgetett és egy pillanatra meggyűlöltem Bellát, mert ezt teszi Edwarddal. Be kell vallanom, abban a percben elsírtam magam.Nagyon nagyon megsajnáltam Edwardot. Az előbb azt írtam, mint film jó volt. Ebből az következik, hogy jön még valami értékelés. Nos, mint az Eclipse történet, mint Steph megálmodott világa...csalódást okozott. Nem tudom megmagyarázni, de szerintem, mint a New Moonból is, hiányzik az Eclipseből a női kéz munkája. A leghelyesebb az, ha mindenki megnézi, és maga dönti el, mi a véleménye róla. És egy jótanács! Moziban soha ne vegyél a 3. vagy annál előbbi helyre jegyet, mert én ott ültem, és először is nem tudtam egyszerre figyelni a feliratot, és a filmet; másodszor pedig a csókjelentnél úgy éreztem a két ember szájában vagyok, szóval...=/ az egyetlen jó oldala, hogy láttam még a színészek szeplőit is xD Egyébként nem tudom miért, de Viktória színészét lecserélték. Szerintem rosszul tették! A legtermészetesebben Taylor és Robert játszottak. Én nagyon szeretem Kristent, de most valahogy néha természetellenesen volt a karaktere. Mondjuk az is igaz, hogy Bella önmagában nem egy normális szereplő szóval...^^" Mostanában könyvügyileg eléggé le vagyok fogalalva. Pár napja kiolvastam az Egy gésa emlékiratait, de nagyon lassan ment, mert csak akkor olvashattam, ha anyu nem volt otthon, ugyanis ő nem engedte hogy elolvassam, sőt el is dugta előlem -.-" Csodálatos történet!*.* És az a legelképesztőbb benne, hogy igaz! Mindenkinek ajánlom.Egy kicsit talán nehéz olvasmánynak tűnhet, de aki szereti a japánok világát, főleg a gésákét, azt érdekelni fogja. Mellesleg...én szeretem filmben is,de meg kell hagyni a legfontosabb részeket kihagyták, például a végén az Elnök a dannája lesz és elviszi Amerikába. Szajuri nem vallja be konkrétan, de egy-egy elejtett mondatból lehet tudni, hogy szült egy fiú gyereket az Elnöknek. A másik könyv ami nagyon lefoglal(a Ben szerelmes,a Blue moon,meg Catharine Hardvick noteszén kívül) a Braking Dawn angolul. Elég lassan megy a fordítás, de azért tök jó így is :) Sajnos nagyon ellustultam a szünet alatt. Megpróbáltam Edward szemszögéből írni a kövi fejezetet, elég nekéz. De igyekszem. Sziasztok!

Ígéretem szerint...

...mesélek most az esküvőről és a színjátszó fesztiválról. Esküvő: Régen volt már, még május 14-én. Reggel elég borús volt az ég. Imádkoztunk azért, hogy ne ázzunk el. És lám gyönyörű, napsütéses időnk lett. Másnap már szakadt az eső, szóval mázlink volt. A ceremónián elbőgtem magam, ahogy anyu, és a nővérem is. A vőlegény bezzeg végig baromkodtak a bátyjával, aki nem mellesleg az egyik tanú volt. Aztán banzáj volt a Bagolyban. Színjátszó: Hát ugyebár rögtön másnap volt. 2 és fél órás kínszenvedés a tanárúrral, kocsiban, míg a többiek a busszal mentek. 5kor felléptünk. Nagyon jól sikerült. Aztán szabad foglalkozás volt, császkáltunk össze vissza Mollival. Este átmentünk a koleszba. Tök aranyosak volták a szobák. Este megittuk a Bacardit, amit Molli hozott, úgyhogy jó kedvünk volt, és voltak ám ott dolgok...xD Másnap reggel meg haza, akkor már busszal. Végül is nem jutottunk tovább, pedig a zsűri nagyon szépeket mondott rólunk^^ Pünkösd vasárnap volt a falunap. Böbbénél aludtunk. Én délben már kimentem. 4kor énekelnünk kellett a színjátszósakkal, azután szabad voltam. Diush-sal mentem ki, de mikor megjöttek Böbbéék velük voltam. Nem titkolom, este ittunk rendesen. Először pezsgőt, majd agancsos kólát (aki nem tudná Jéger) Nem ittam sokat, csak 5ször húztam meg, és teljesen jól voltam, valaki mással ellentétben, akit rendesen kiütött. Én eszemnél voltam, és nem csináltam semmi olyat, amit józanul sem tettem volna. Másnap délutánig voltam Böbbénél. Anyuval utána sokat balhéztunk...Elkobozták a mobilom és az mp4em. =/ Leakarom vágatni a hajam, de anyu nem engedni. Kezd elegem lenni ebből. Még ebbe is beleszól. Jövőre már gimnazista leszek, és bevallom, nem kicsit be vagyok szarva emiatt. Még annyit mondanék, hogy elkezdem írni ezen a blogon Az élet útjai című történetem. Nem fanfiction, teljesen független mindentől, csak az élethez van köze. Remélem hamar szolgálhatok első fejezettel. Sziasztok Puszi

NE LOPJ!!!!

Hello! Jobban utána néztem ennek a dolognak, mármint nem csak elolvastam a és kitettem a közölni valót, de meg is néztem magamnak azt a mocskos szemétládát, aki ilyet tesz! És hihetetlen! Valaki tényleg képes többször is meglopni egyes írókat! És ha ez még nem lenne elég, folyton álnéven, és még csak nem is válaszol a rengetek kiosztásra, amit kap. + még valami üresfejű szőke, utolsó nagypicsájú kis kúrva a védelmébe veszi, hogy nem is Cárliii/Tami/Viv/vagy tudja a retkes büdös élet hogy ki, aki lop, hanem IVIt és ALICEt gyanúsítja! Pedig a hülye is láthatja, dátumok, olvasók és kommentek alapján, hogy egyértelműen az utúbb említett írók az áldozatok. Na mi ez ha nem felháborító? Legszívesebben kikaparnám a szemüket azoknak, akik ilyesmit tesznek! És úgy látom, nem is érdekli, hogy ezzel mekkora galibát okoz! Hogy szegény meglopott író, sír és vergődik, mert megvan kötve a keze. És ezek után szerintem senki nem érezheti biztonságban magát! Nem is tudom mit tennék az áldozatok helyében. Az biztos hogy nem írnék többet, legalábbis nyilvánosan nem. Csak tudnám hogy lehetne ennek véget vetni! Mert ez így nem mehet tovább! Ezt nem lehet elviselni!!!! Sziasztok! U.I.: Sajnálom hogy így kiborultam, hiszen úgy tűnhet, nekem semmi közöm mindehhez, de tévedés! Mind érintettek vagyunk ebben! Bárki lehet a következő! Önmagunkat is védjük azzal, ha segítünk Iviéknek a tolvaj ellen!

Fontos közölni való!

Kedves írótársaim! Szólni szeretnénk, hogy mostanába egy személy lekoppintja a töriket!Mivel nem szeretnénk, hogy mással is ez történjen kérünk, hogy vigyázz!A következő nevű emberrel ne beszélj vagy próbáld meg elkerülni: Tami, VIVNem mondjuk, hogy mindenki koppint, de vigyázzatok!Könyörgünk ezt tegyétek ki és irjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító.Aki szórul-szóra másol az undorító!Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene!Könyörgünk segíts hogy senki más ne járjon úgy mint mi!Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek! Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com/Erre:http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com/ Erre másolta le:http://alkonyatmaskepp.blogspot.com/Ivi oldalát:http://feketeangyalsaga.blogspot.com/ Kérjük ird kia blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk! Előre köszönjük:Alice és Ivi U.I.: Én csak átadom a lányok üzenetét!

Egy elejtett füzet - Alkonyat novellám

Ezt még elég régen írtam, szóval elnézést amiért olyan bénácska. Zsepi ajánlott hozzá... nem éppen happy end. Egyes részek elejéhez zene linket tettem bele, remélem eltaláltam az adott hangulathoz való musicot :) Aztán véleményezzétek szorgalmasan!^^

Karjaiban tartott, erősen a szemembe nézett. Én az övébe.

Mindketten ugyanazt láttuk: szerelemtől izzó tekintetet, némi fájdalommal. Nekem az fájt, hogy még mindig nem tudtam elhinni, ez a lény az enyém. És lehet, hogy nem is létezik, csak egy magamnak teremtett álomkép, én viszont mér testestül-lelkestül az övé vagyok. De nem bánom. Ha álom is, szép álom.

Edwardnak az fájt, hogy ő már tudta: velem lesz egy életen át – de nem tovább. Elhatározta, eldöntötte és erről a döntésről nem lehetett lebeszélni.

Talán ezért is csak a szememet nézte. Az évek múlásával a hajam őszbe hajlik majd, arcom, kezem ráncos lesz, én pedig betegessé és lassúvá válok. Fiatalságom gyorsan tovaszáll. Csak a szemeim maradnak ugyanolyanok. De még a fájdalom is más lesz. Félni fogok, hogy mi lesz vele, ha én elhagyom őt.

Lassan 10 éve már, hogy találkoztam vele ebben az esős kisvárosban. 10 év alatt már majdnem belenyugodtam a sorsomba. Majdnem! De ölelkezésünket általában pár perces csókolózás követte, mikor is én megpróbáltam túlfeszíteni a húrt. Edward pedig mindig egy kicsivel nagyobb mértékben lépte át a határt.

Lesütöttem a szemem és sóhajtva az Adonisz mellkasára helyeztem forró fejem.

- Ma is megpróbálkozol, akár tegnap vagy… - kérdését én fejeztem be, és egyszerre válaszoltam is rá.

- …vagy mint mindennap már lassan 10 éve.

- Nem adod fel, ugye? – hangja szelíden csengett.

- Úgy ismersz talán engem? – durcásan összeszorítottam a szám. Edward hangosan felnevetett és megcirógatott. Meglökte a hintaszékem, miközben dúdolni kezdte a nekem írt dalt.

- Nehogy azt hidd, hogy én most aludni fogok! – néztem a szemébe.

- Akkor mit szeretnél? – sugárzó mosolyt küldött felém, de én elfordítottam a fejem, nehogy elfelejtsek határozott lenni.

- Tudod te azt nagyon jól! – sziszegtem mérgesen, keserűségemben.

- Bella! – éreztem, ahogy ültében megmerevedik. Abbahagyta a hintáztatást. – Azt hittem, ezt már megbeszéltük – összeszorított fogai közt szűrte a szót.

Ránéztem merev arcára.

- De Edward, miért teszed ezt velem? Megőrjít a gondolat, hogy hamarosan nem lehetünk együtt! Tudom, hogy azért csinálod, mert szeretnéd, ha a mennybe kerülhetnék, de mit ér a legszebb világ, tele gyönyörű angyalokkal, ha az enyém, a legszebb nem lehet ott? – szememből könny serkent ki. – Nem teheted ezt velem! Sem magaddal! Miért ítélsz engem örök szenvedésre, egy olyan helyen, ahol mindenki boldog, és a párjával lehet? Csak én leszek egyedül! Te meg idelent, a Földön fogod kínozni magad. Miért jó ez neked? – ordítottam. Keserűségemben a mellkasát kezdtem el verni az öklömmel, bár ez nekem jobban fájt, mint neki, majd megragadtam a pulcsiját és belezokogtam könyörgő, akadozó hangon: - Ne tedd ezt velünk!

Lassan újra hajtotta a hintaszéket és folytatta a dúdolást. Nyugtatni próbált, ám én csak zaklatottabb lettem. Arra gondoltam, talán a mennyországban az angyali melódia elfeledteti velem, ezt a kedves dallamot. Nem fogom újra hallani az Ő dalát! És ez őszintén elkeserített.

- A pokolba vele! – Még egyet ráütöttem, mire Edward keményen megmarkolta a csuklómat és eltolt magától. Mélyen a szemembe nézett. Nem engedett el miközben, visszaügyeskedett pár cm-re magától, és az ajkaival letörölte a könnyeimet. Érintésére kirázott a hideg és kipirultam.

A lelkem megnyugodott, de a szívem hevesebben kezdett verni. Láttam rajta, hogyha tudna, ő is sírna. Szeméből még nagyobb fájdalom ömlött rám, mint eddig. De láttam benne még valamit. Kemény, megmásíthatatlan elhatározást, és akaratot.

http://www.youtube.com/watch?v=Yj6MjMpbneM

Gyengéden két keze közé fogta a fejem. Karjaim ölembe hulltak. Engedelmessé váltam. Tudtam, mi következik. Szerettem és akartam ezeket a pillanatokat.

Edward hideg ajkaival megcsókolta a homlokom, az orrom, az arccsontom. Ajkait rajtatartotta a bőrömön, úgy haladt le a nyakamhoz. Mélyen beszívta a levegőt. Élvezettel szagolt bele a kulcscsontomnál lévő gödröcskébe. Arcát a vállamhoz simította. Zihálva ki- és belélegzett, majd a fülem tövét csókolta meg.

- Azért el ne felejts levegőt venni! – susogta édesen és hangjában újra volt egy kis gúny, kitudja mióta először.

Végre oxigénhez jutottam, mikor Edward hideg tenyerét a nyakamra tette. Érezte forró vérem lüktetését.

Beletelt pár percbe, mire újra sorra vette ajkaival a lecsukott szemhéjam, a halántékom, az állam és a szám sem hagyta ki egészen. Az alsó ajkamat súrolta az övével. Nem telt időbe, birtokba vette a szám és megcsókolt, kezével átölelte a derekam és magához húzott. Én átkaroltam hideg nyakát és beletúrtam bronz-barna, néhol vöröses hajába.

Már éppen kezdtem volna belelendülni, mikor elhajolt. Izgalomtól csillogó szempár perzselte arcomat, de azért álltam a pillantást.

- Szeretlek, akármi is fog ezután történni! – suttogta lázasan, aztán újra megcsókolt, most már vadabbul.

Amit én szoktam, azt akkor ő tette. Elnyílt a szája, és én akadály nélkül élvezhettem csókja édes, émelyítő ízét. Nyelvét áttolta a számba és most először, úgy istenigazából csókolni kezdett.

Nem értettem semmit, de nem is akartam. Csak hagytam, hogy magával ragadjon az élvezet.

Eddig oldalra fordulva ültem az ölében. Áttettem az egyik lábam az oldalára, hogy vele szembe kerüljek. Szorosan hozzásimultam, mire felállt és én már azt hittem itt lesz vége. Ijedségemben kinyitottam a szemem, de már meg is nyugodtam, mert az ő levendula szemhéja csukva volt. Visszasüppedtem a csók mámorába.

Lábaimmal átkulcsoltam a derekát, ő pedig a jobb kezét a fenekem alá csúsztatta, hogy megtartson.

Edward kiszakította magát a csókból, mire én fájdalmasan nyöszörögtem, jelezve, hogy nekem nem tetszik a dolog. Kezelésbe vette a nyakam, szerelmes szavakat suttogott a bőrömbe, hogy azt bizsergesse finom leheletével. Hátravetettem a fejem, a jeges érzés hatására, mikor mellkasomhoz ért. Tüzelt a testem, minden porcikám kívánta Edwardot, aki most teljes spontánsággal, visszafogottság nélkül megadja nekem azt, amit eddig még senki.

Letett az ágyra, hogy kényelmesebben kibújtathasson a pólómból.

Hátra dőltem és várakozóan néztem a fiúra. Miután levette a pulcsiját, megbabonázva nézte a mellkasomból kiemelkedő melleimet. Óvatosan simította végig az eddig érintetlen bőrfelületet. Gyengéden bánt velem, akár egy porcelánbabával. Jobb kezét a derekam alá csúsztatta, hogy feljebb húzhasson, mert a lábam lelógott. Hideg bőre fájdalmasan égette az én forró testemet, amibe belenyögtem, mire Edward megélénkült és újra kezelésbe vett. Csuklómhoz hajolt, mélyen beszívta a vérem lüktető illatát, majd megcsókolta. Kezemet a hátára húzta, majd a másikat is, és kis csókokkal borította a melleimet. Minden érintésére felszisszentem, vagy felnyögtem. Ilyenkor a körmömet belevájtam Edward sima, kemény húsába. Meg se érezte. Két mutatóujját végigsimított az oldalamon. Mikor a derekamhoz ért kigombolta a nadrágomat, és egy mozdulattal leszedte rólam. Megfogta a lábam, és finoman simította végig jeges kezével.

Hirtelen elegem lett a várakozásból. Elhúztam a lábam, felültem, megfogtam a fejét és megcsókoltam. Úgy húztam az ágyra. Ügyesen kitapogattam, és lehámoztam róla a farmerját, és magamra húztam egész testével. Felkiáltottam, ahogy a márványtest hozzám simult. Úgy tűnt, hallom a bőröm sercegését. Éreztem, ahogy a vágy benne is nő.

Lekerült rólunk az utolsó ruhadarab is. Szenvedélyesen megszívta a nyakam. Felizgulva sikkantottam. Edward még egy darabig eljátszott minden porcikámmal és élvezte a nyögéseim szenvedését, mikor végre átkulcsoltam a lábammal és magamra húztam.

Kemény hideg teste az én forróságomba olvadt, amit még egy csókkal pecsételtünk meg… akkor először.

Nem sokkal az után a téli éjszaka után megesküdtünk – Alice nagy örömére. Szegény lány már évek óta unatkozott.

Kis, békés esküvő volt. Nászútra Vancouverbe mentünk, Carlise barátaihoz. Sajnos a nászéjszakának eredménye nem lett, de azért próbálkoztunk. 36 évesen született egy különös kislányunk. Akkor már Charlie rég meghalt – egy „vadállat” támadta meg – Renée pedig tovább utazgatott Phillel. A ház rám maradt, mikor én Cullenékkel éltem. De azért, amikor Edwardnak kedve támadt lefeküdni velem, visszajártunk a régi szobámba, ahol már csak az ágyam volt – a hintaszéket magammal hoztam szerelmem kérésére. Nem szerettem a Cullen házban csinálni, mert elég hangos voltam, és kellemetlen gondolat volt számomra, hogy meghallanak. Edward akkor már nem félt, hogy bajom esik, mert bízott magában.

De amikor megöregedtem, a viszonyunk újra olyan lett, mint az elején. A testi kapcsolatunk határait élesen meghúzta. Azt mondta, vigyázni kell a szívem épségére, mert már nagyon gyenge. Egy idő után már csókot sem adott, mert egyszer összeestem és alig bírtak felkaparni a földről.

Az öregkoromat békésnek és boldognak mondanák a kívülállók, de a család összes tagja jól tudta, mennyire zaklatott voltam a közelgő végtől. Állandó stresszben éltem, már a tükörbe sem mertem belenézni. És az ügyetlenségem egyre nőtt, így Edward egy pillanatra sem hagyott magára. Már nőnek sem éreztem magam. Sokkal inkább hasonlítottam egy ráncos, béna, tehetetlen, haldokló mazsolára. Bárcsak Edward megmentett volna szőlőszem koromban! Akkor még mindig feszes lenne a bőröm, és lendületes a járásom. De nem! Neki meg kellett várnia, amíg összeaszalódok! Ezek a gondolatok jártak egyfolytában a fejemben.

Csak akkor nem mikor délutánonként Edward odaadóan a szemembe nézett, és felelevenedtek azok a forró éjszakák…

Utolsó reményem a lányom maradt, Renesme. Azt hittem majd ő átváltoztat. De ő sem tette meg, ahogyan Carlise, Alice, és Emmett sem. Talán ők még képesek lettek volna rá. Nekik Edward tiltotta meg. A lányom, pedig ha tudott volna, sem segített volna rajtam, mert ő többet volt Rosalie-vel, mint velem. Rose-zal kibékültünk, és Renesmén töltötte ki az anyai hajlamait. Tulajdonképpen nem is az én lányom volt, és ezért esélyem sem maradt, hogy vámpírrá legyek én is.

http://www.youtube.com/watch?v=nSNTd5QwrHk

Halálos ágyamon feküdtem. Már egy hete nem bírtam felállni. Mindenki az ágyam mellett állt. Éreztem, hogy közel a vég. Elmeséltem nekik a szőlőszem-mazsola gondolatmenetet, mire Edward halkan, szomorúan felnevetett.

- Te most is az én Szőlőszemem vagy! – megsimogatta ráncos arcom.

- Alice! – szólítottam az apró lányt. – Köszönöm a segítségedet mindenben! – sírva néztem gyönyörű, fiatal arcára. – Nem tudom a hálámat kifejezni! Annyira sajnálom, hogy így kell véget érnie.

Alice szeme kivöröslött, látszott, hogyha tudna, sírna. Hozzám lépett és szorosan megölelt, aztán visszaállt a többiek közé.

- Jasper! Neked is köszönök mindent! Kérlek, bocsáss meg nekem, hogy néha gondot okoztam! – gondoltam vissza azokra az alkalmakra, mikor Jaspernek az erdőbe kellett menekülnie, nehogy nekem ugorjon. Akkor még csábító volt az illatom… most már csak elhaló. Ő is megölelt, de már nem esett nehezére.

- Nem tesz semmit! Kárpótolják azok a pillanatok, mikor előttünk csetlettél-botlottál. – halvány, gyenge mosoly tűnt fel arcán.

- Rosalie! Örülök, hogy végre elfogadtál, és hogy helyettem is anyja voltál a lányomnak! – látta, hogy nincs több mondani valóm, úgyhogy sietősen megölelt.

- Emmett, te kis mókamester! Te mindig meg tudtál nevettetni. Örök hálám érte! És köszönöm a védelmed is!

- Most akkor hát Nagyinak, vagy Mazsolának hívjalak? – nevetett, de a szeme sírt.

Hisztérikusan felzokogtam. Megnevettetett. Megint!

Edward felmordult, a többiek pedig a szemüket forgatták, mialatt Emmett majdnem összeroppantott az ölelésével.

Mikor már kaptam levegőt, a második anyámat hívtam magamhoz:

- Esme! Köszönöm neked, hogy ott voltál mindig, amikor szükségem volt egy anyára! Tanácsot adtál, és mindig segítettél – hüppögtem.

Miután megölelt, szólítanom sem kellett, Carlise már mellém térdelt és öreg kezem az ő márvány tenyerébe fogta.

- Te mindig támogattál! Sohasem hagytál cserben! Köszönöm mindazt, amit értem tettél, és azt a sok alkalmat, mikor az ügyeleten elsőként fogadtál!

- Hiányozni fog az én állandó páciensem! – homlokon csókolt.

- Drága lányom, Renesme! Gyere ide, kérlek! – megfogtam a kezét, és mélyen fekete szemeibe néztem. Ő még nem volt vadászni. – Sajnálom, hogy nem lehettünk többet együtt, de talán neked így a jobb…

Nem mutatott különösebb megbánást. Úgy viselkedett, mint Rose. De mintha egy kicsit megremegett volna a szája. Miután megölelt, Edwardhoz fordultam. Arcát már csak foltokban láttam a könnyeimtől. Kértem egy zsebkendőt és megtöröltem a szemem. Újra megcsodáltam gyönyörűségét. Az alkonyat utolsó fénysugara beömlött az ablakon, és gyémánt bőre ezer szikrában verte vissza.

- Neked nem tudok semmit sem mondani. Te mindent tudsz! Már csak azt sajnálom, hogy nem akartam jobban. Hogy nem vettelek rá, hogy változtass át. Talán, mert bíztam benned, hogy nem hagysz szenvedni. De amikor rájöttem, hogy mégis, akkor már késő volt. Már nem akartam így tovább élni – újra zokogni kezdtem. – Csókolj meg, kérlek!

Leült az ágyam szélére, két kezébe vette az arcom, magához bilincselt a pillantásával. Lesütöttem a szemem, és ő megcsókolt. Előbb a szemhéjam, az orrom, az állam, majd hideg szája szorosan az enyémre záródott, mint régen. Egy pillanatra újra 17 évesnek éreztem magam, mikor a szívem vadul meglódult. Nehezen vettem levegőt, ijedten kaptam Edward keze után. Carlise lépett oda hozzám, hogy megmérje a pulzusom.

- Kicsit felizgattad! Nem bírja már a szíve ezt a hevességet! Bella, légy szíves nyugodj meg!

Lassan csillapodni kezdett a dobogás és jobban lettem. Alice Jasper mellére borulva zokogott.

- Alice, kicsim! Menj ki nyugodtan! Ti is! Nem kell, hogy lássátok! – szóltam elgyengült hangon.

- Maradok! – rám nézett azokkal az arany szemeivel. Pirosak és duzzadtak voltak. Arca fájdalmas képpé torzult, szája remegve legörbült. Soha nem láttam a vidám kis Alice-t ilyennek.

Rosalie megindult az ajtó felé, mire Emmett sziszegett neki valamit, majd a szőkeség visszasziszegett és kirontott, utána Renesme. Emmett lesunyta a fejét és értetlenül maga elé bámult.

Ugyan én nem hallottam semmit, még is tudtam, hogy azért mentek ki, mert unták már.

Edwardra néztem. Nem törődtem dühödt remegésével, sem a többiek csalódottságával.

- Eljött az időm! – rám kapták tekintetüket. – Ha lehet, megkérnélek titeket, hogy hamvasszatok, és a hamvaimat szórjátok szét azon a mezőn! – Edward értette. – Edward, ígérj meg valamit!

Megszorította a kezem.

- Akármit! – vágta rá, de érezte, elhamarkodott ígéret volt.

- Élj, ameddig csak lehet! – arca meggyötörté vált. – Hagyd, hogy elmúljon a szerelmed irántam!

- Soha! – ordította keserű hangon. Elmosolyodtam.

- Ne harcolj ellene! Az idő minden sebet begyógyít, és neked van bőven időd! Ja és még valami! Ess szerelembe megint! – keze remegni kezdett. – Azt a lányt ne hagyd szenvedni, mint engem! Tedd vámpírrá, és légy boldog! Szeretlek, életem! – kezem elengedett, szám nyitva maradt, szemem még mindig Edwardra nézett, de már nem látott semmit. A mazsola élete lejárt. Edward pedig felordított és testemre borulva zokogott.

http://www.youtube.com/watch?v=pTGUNfIljVY&feature=related

Most egy padon ülök a Mennyország napsütötte, tiszta parkjában. Körülöttem járkáló halottak. Érdekes… pont, mint én. De az még érdekesebb, hogy a koruk változik. Olyanok, amilyennek érzik magukat.

Szóval itt ülök a padon, és mosolyogva írom meg az életem.

Ez is érdekes! Nem tudok sírni, sem haragudni, szomorkodni. Semmilyen negatív dolgot nem érzek. Pokoli ez a hely! Utálom, mint a bűnt! Nem régóta vagyok csak itt, úgy párszáz éve, ami napoknak telik. El vagyok zárva a Földtől. Pedig szívesen megnézném, hogy hogyan boldogul az én egyetlen vámpírom.

Heh… pont olyan a Mennyország, mint amilyennek elképzeltem. Angyal melódia hangzik fel, de én csak az Ő emlékét kutatom! Az Ő dalát akarom hallani!

Ha tudnék olyat, akkor zaklatottan keresgélném a dallamát… de csak nyugodtan megy.

Mellettem egy gyönyörű, fekete hajú, csodaszép, kékszemű, sápadt lányka ül. Vékonyka, olyan 17 évesnek érezheti magát. Mosolyog, de szemében látom, sírni, tombolni akar. Csak pár perce ült a padra.

Végre eszembe jut a dallam. Óvatosan, először ügyetlenül, magamban dúdolom, majd hangosabban, és végül megtalálom az igazi hangszínt. Valódi örömmel tölte el, hogy fel tudom idézni a dal segítségével az arcát.

- Te meg milyen szerzet vagy? – a mellettem ülő lány, boldogan vigyorogva kezd el rázni, de inkább lenne ijedt.

- Bella vagyok! Most éppen Szőlőszem. – nézek rá furcsán, de tovább dúdolok.

- De te honnan ismered ezt a dalt?

- Miféle dalt? Amit az angyalok játszanak?

- Nem! Amit dúdolsz! Ez Edward altatódala. Hagyd abba! Ez nem a tiéd! – tovább rángat.

- Mi van? Te honnan tudsz a dalomról? – fagyok le.

- Ez nem a te dalod! Ezt Edward írta!

- Igen! Nekem írta! – annyira idegesít, hogy maximum értetlen pofát vagy boldogot tudok vágni…

- NEM! – most már feláll és kikapja a füzetet a kezemből. Nem szólok semmit.

Pár percnyi néma döbbenet után megszólal: - Te lennél Bella?

- Ez a nevem! – nekem még mindig nem esik le.

- Alice mesélt valami Belláról, akit Rosalie utált és Renesme anyja, meg Edward fele...

- Ez most valamiféle vicc? – ordítom. – Honnan ismered Cullenékat?

- Gyerekkori jó barátom volt Alice és… - kezd bele a mesébe.

- Várj! Mikor születtél?

- 2505- be.

- Tessék? – a döbbent fej most pont passzol. – Majdnem 500 éve, hogy meghaltam?

- Te olyan régen éltél? – nevet.

- Mesélj tovább! Ja, de mi a neved?

- Melissa, de szólíts csak Mell-nek.

Kiderül, hogy Mell Alice kapcsán ismerte meg Edwardot. Megkedvelték egymást, aztán összejöttek, és Edward elmondta, hogy ők vámpírok, mire Melissa el akart menekülni, de Edward megnyugtatta. Végül is ugyanaz volt a sorsa, mint nekem, csak ők nem feküdtek le, és nem szült gyereket. És őt egy másik csapat vámpír ölte meg. Amúgy meg árva, és az árvaház alapítója Alice.

- Tehát Edward betartotta az ígéretét. Vagyis… majdnem. – motyogtam magam elé.

- Tessék?

- Semmi, csak hangosan gondolkodtam. Na és, hol van az, az árvaház?

Mikor a címet meghallottam, felnevettem.

- Ott laktam. Én Alicere bíztam a házat. Tudtam, hogy valami értelmeset kezd majd vele. Na mesélj még!

- Hát, Alice mesélte, hogy Edward esténként azért nem akar velem lenni, mert olyankor egy titkos helyre kóborol. Egyszer utána is ment, és hallotta, ahogy zokogott, és a nevedet kiáltotta. Alice mondta, hogy még mindig szeret. Persze én ezt tudtam, hiszen érezni lehet. Nem teljes szívéből volt az enyém. Sőt, még mindig a te Edwardod!

- Tényleg? – legszívesebben bőgtem volna.

- Igen.

- Na és a lányommal mi van?

- Otthagyta Rose-t, és állandóan az apjával járkál este, arra a helyre. Sokat vannak együtt, és mindig kéri a többieket, hogy meséljenek rólatok. Edward vele a legboldogabb. – szomorúan sóhajtott.

- Hmm… és Edward nem mondott semmit?

- Nem.

Ezután is sokszor beszélgettem még Melissával, kíváncsi voltam, mi van velük. Aztán egyszer a parkbeli kútba ejtettem a füzetemet, amit azóta is írtam. Egy angyal azt mondta, a Földre fog esni, arra a helyre, amire éppen gondoltam.

Úgy sejtem, Edward hamar rátalált, és most jobban szenved.

De én várom már a pillanatot, amikor alkalmam nyílik visszatérni. Azt még nem tudom, hogyan… Talán ha angyallá válok, vagy ha eljön a végítélet… ki tudja?