Drága gumimacikáim!
Nagyon rég nem írtam új bejegyzést, mert 1. Nem volt miről írni. 2. Anyám elvette az internetemet, pedig most jó voltam!
Na mindegy. Mesélnék hangyakakinyít a csütörtökről, és egy kicsit a tegnapról és a máról.
A csütörtökből csak a kézi edzést említeném meg. Ugyebár úgy van nekünk, hogy 2től egy órás edzés a lányoknak és 3tól 4ig a fiúknak. Nah, mivel szerdán elmaradt a rajzelőkészítőm, átraktuk csütörtökre, rögtön suli után, úgyhogy lekéstem a lányok edzését. De a fiúkéra éppen visszaértem.
Végül azon maradtam. Tök jó volt.^^ Zéét szerintem meg sem kell említenem. :D (L) Még Bejjush-sal vagyok mostanában nagyon el, meg ugye Böbbével, de ez nem újdonság:D
Aztán a péntek.
Hát jól kezdődött, és nem tudnám meghatározni, hogy hogyan végződött. Talán foghatnék mindent arra hogy péntek 13-a volt. De nem teszem.
Na szóval reggel nem volt semmi. Aztán kaja szünetben lementem Böbbével és Beával a mosdóba, mert fényképet akartak csinálni, nekem pedig nem volt jobb dolgom. Amíg ők a tükör előtt pózoltak, és felmásztam az ajtófélfára, vagy bementem a vécék előterébe, és lecsücsültem a sarokba, és hallgattam, ahogy
a lányok nevetgélnek.
Aztán mikor elmerengtem egyszer csak észreveszem, hogy Böbbe engem akar lefényképezni. és sikerült neki. Íme hát az eredmény:
Böbbe szerint úgy nézek ki rajta, mint a körből Samara. Nem is látta a fimet. xD
Kiderült hogy a héten én voltam a hetes. Értitek: Pénteken a nap 2.felében mondják meg...-.-
Valamelyik szünetben Molli mondott valami, ami nagyon kizökkentett, és azóta depis vagyok =/ Tudni kell róla, hogy nagyon pszihés vagyok. Ha valaki azt mondja bogár, viszketek, ha valaki azt mondja, úgy tűnik összeillünk valakivel, szeretek valakit, akkor elkezd motoszkálni valami a fejemben. Hát akkor is valami hasonló történt. De kitudja, lehet hogy ennek semmi köze ahhoz, amit érzek. És én nagyon szívesen elmondanék mindent, csakhogy nem tehetem, mert vannak olyan olvasóim akik a környezetemben élnek. Ez így nagyon nem jó! Nem mondhatok el mindent egészen, és konkrétan, mert félek, hogy valaki aki előtt szégyellem, megtudná mit érzek. De szerintem így is sokat árultam el! =(
Na lépjünk tovább. Az utolsó előtti szünetben Zéé látta milyen szar kedvem van, és a kezével megpróbálta mosolyra húzni a számat, én viszont nagyon megijedtem, hogy ilyen közel volt hozzám, és elhúzódtam. Még rosszabb kedvem lett.
Aztán nap végén Böbbe nem adott puszit, mert nem voltam hajlandó kibékülni Naniival. Bementem a suliba, hogy elköszönjek Beától. Adtam neki puszit, aztán mondtam, hogy szia Bea! De mellette volt Zéé is. Nem tudom miért, de nem voltam képes semmit kinyögni. Aztán rám szólt, hogy neked is szia Gabi! Aztán annyit mondtam sziasztok!
Hazakullogtam, ledobtam a táskámat feltrappoltam az emeletre, és bementem a szobába. Lefeküdtem a földre oda, ahova a nap odasütött, pont szembe a tükörrel. Ott feküdtem csukott szemmel, és próbáltam kiűzni a fejemből a gondolatokat. Aztán mikor kinyitottam a szemem, láttam magam a tükörben. Az arcom nyúzott és lestrapált volt. Borzalmasan néztem ki. Felálltam és eldöntöttem elmegyek a könyvtárba, hátha még nyitva van és írok a blogomba. Úgysem tudnék otthon maradni, mert beleőrülnék a semmittevésbe. És szerintetek kikbe botlottam bele éppen útközben? Na kikbe? Beába és Zéébe. Éppen Dia elé mentek. Menekülni akartam mindenki elől, a gondolatok elől, senkit nem látni, pláne nem őt, és mégis velük tartottam. Persze a jókedv, és Zéé bohóckodása rám is átragadt, de ez mind felszínes volt. Elmentünk csösztiig (nemtom hogy írják), ott leültem a betonra és vártam. Közben Bea és Zéé megtárgyalták a fekem formáját -.-, amit aztán nagyon tudtam díjazni. Bea véleménye az volt, hogy almapopsim van, ezzel Zéé is egyetértett asszem, de ő inkább pornópopónak nevezett. Igen, elég értelmesek!Beának meg gumipopója van. Na ehhez fűzzetek hozzá valamit -.-
Aztán megjött Dia (halleluja), én meg ott akartam maradni a járdaszélen, dehát Zéé persze, hogy nem hagyott. Megfogta a kezem, és felhúzott.
Elindultunk visszafele, Beáékhoz. Az út alatt Engem szétcsikizett, Diát is halálra csikizte, aztán meg kikapcsolta Bea melltartóját. Aztán elbúcsúztunk Beától és Diától, visszaadtam a kabátjukat és elindultam volna haza, ha Zéé nem fog meg. Végül is hazakísértem. Odaadta a pulcsiját, mikor azzal érveltem, hogy hazamegyek, mert fázom. Beszélgettünk, és mikor hazaért megint jól megszorongatott. Aztán elkullogtam Böbbéhez. Panaszkodtam egy sort, hadititkokba avattam be. Színjátszóról jól elkéstem, de nem baj, mert most csak a versekkel foglalkozunk. Utolsónak futottam be. Eldöntöttük, hogy akkor mit mondok, a tanárnő megmutatta a hangsúlyokat, aztán haza mentem. Végül e mellett a vers mellett döntöttünk:
Varró Dániel
Változatok egy gyerekdalra
A GYEREKDAL
Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.
BALASSI BÁLINT-os változat
Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.
Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.
Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?
Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.
KUKORELLY ENDRE-s változat
Van ez a tehén. Nem is tehén
igazándiból, csak tehénke.
Olyan tehénkeforma. Mért van?
Ezt kérdezem. Már hogy mivégre.
Ô is kérdezné. Méltóztatna
érdeklôdni ô is, a tarka
boci. Hogy mi a rossebnek van,
ha egyszer nincsen füle. Farka.
De nincs válasz. Senki sem felel.
Van ez az ipse téperegyben,
neki aszongya mindegy, ô csak,
hogy vásárolna tejet. Negyven
litert. Ez a heppje, hogy negyven.
Éppen annyit a pasztôrözött
termékbôl. Csók'lom, annyi nincsen?
Számolta. Nem volt. Elköltözött.
Aztán otthon egész végig Zéé pulcsijában járkáltam, aminek olyan jó illata van *.*. Még rosszabb kedvem volt mint addig. Sírtam egy sort a Rómeó és Júlián, aztán elaludtam.
Ma:
Reggel fél nyolckor felébredtem. A bal oldalamon feküdtem és a pulcsit öleltem át. Így még soha nem aludtam. Általában ha valami van a kezemben, az reggelre megjárja a másik oldalt, az ágy alját, és a talajon landol. De most nyugodtan aludtam, kezemben a pulcsival.
Az illatnak meggyőző ereje van, erősebb a szavaknál, pillantásoknál, érzelmeknél és akaratnál. Az illat meggyőző erejét nem is lehet elhárítani, mert az illat lélegzetünkkel együtt kerül a tüdőnkbe, betölt, elborít, és nincs ellenszere.
Ezt Alice23nál láttam. Szerintem nagyon igaz :D
Amúgy semmi nem történt.
Szisztaok, jóét!
U.I.: Ez így tényleg nem jó, mert annyi mindent leírnék, annyi mindent kihagytam, és homályosítottam, mert félek leírni, mert a következményei mindent elronthatnak =(