2009. november 7., szombat
Napló6. A buli, és az előzetes
Cukorkát mindenkinek!
Nos, hát igen, lusta vagyok. :S
De most bepótolom.^^
Csütörtök:
Hmm, hmm. Nem volt semmi extra. Írtunk fizikából és tök jól sikerül, mindent tudtam. Ami igazán jó volt abban a napban az a kézi labda edzés volt. Nem kell mondanom, aznap is imádtam Zéét.^^
Edzés előtt nem mentem haza, mert Zéé nem engedte, így éheztem >.< De Susi (ejtsd ahogy írom) adott nekem szendvicset :D ja tényleg, tesi órán kipróbáltam a gyűrűt. Megkértem a tanárurat és feltett rá, aztán megpróbáltam felhúzni magam- sikertelenül. Átkozottul fájt után a tenyerem. És a tanárúr a próbálkozásaimért, adott egy potya kókuszos golyót :P
Na térjünk vissza az edzésre. Az elejét lekéstem, mert Zéével szkanderoztunk xD (könynen kitaláljátok, ő nyert) meg aztán Alexa és Marina is beszállt egy kinevet a végénbe (igen, eléggé gyerekesek tudunk lenni).
Aztán az 1.fél órában bénáztam az edzésen, aztán kicsit belejöttem, majd mikor vége lett a lányok edzésének, jöttek a fiúk (igazából már előbb ott voltak, csak ők nem szálltak be hozzánk, és Dezső megdobta a lábamat. Amgy ez a gyerek minden órán eltalál a labdával >.< style="color: rgb(102, 255, 255);"> Sokan hazamentek, de én, Bejjush és Molli maradtak a fiúk edzésén. Na az sokkal dúrvább volt OO. Keményen bemelegítettünk. Törpejárás odavissza, meg piramis növekvő és csökkenőben is. A végére hulla voltam és még ma is fáj a lábam, meg a fenekem xD
De a meccs az jó volt. Zéével és a lányokkal egy csapatban voltam. Sok helyzetet elszúrtam, és állandóan Beának passzoltam, amiért Zéé mindig szólt. Remélem nem vette személyeskedésnek, csak én Beát szoktam meg..vagy nemtom.
Aztán kiakartam védeni Zsoltit, és elé álltam, bár, mikor úgy futott felém mint a buldózer, kezdtem érezni, hogy ez nem volt okos döntés. Telibe pofán csapott, de úgy, hogy ha nem fog meg, hát hátra esek. Két röpke pillanatig azt sem tudtam mi van, és csak dőltem hátrafele. Oo de amgy nem fájt, csak zsibbadt az egész fejem, és nagyon kellemetlen érzés volt. Szegény Zsolti nagyon megijedt, ott ölelgetett meg megsimogatta az arcom (igaz, nem éreztem) és kérdezgette, hogy jól vagyok-e. Jól voltam amúgy. Amint visszanyertem a tudatomat folytattam is a játékot ^^
Nagyon élveztem az egészet. Mollival meg Zsolttal mentem haza. Már az öltözőben is észrevettem hogy véres a kezem, de nem tudtam elképzelni mitől Oo
Aztán otthon rájöttem, hogy vérzik az orrom. Gondolom az ütéstől. Azóta is egyészen tompán de fáj a fejem.
Egész nap nem beszéltem Nanamiival, nem is állt szándékomban -.- Fura, mert valahogy eszembe sem jutott =/
Aznap egészen sokáig beszélgettem Anyítával, a fogadott nővérkémmel. Képeket elemeztünk Kristen és Rob új fotózásáról.
Péntek:
Na az dúrva volt. Minden szempontból.
Jó, mert: Maradtunk díszíteni Bejjushval, Zéével és Zsoltival. Elökörködtük az egészet. Tényleg jól szórakoztunk. Aztán elkísértem Beát, Diát és Zéét a Parkig, elköszöntem és hazamentem. Készülődtem. Végül a fekete jogingemet, egy fekete szoknyát, és egy fekete felsőt vettem fel. A jobb lábamra egy fekete-fehér csíkos lábszármelegítőt vettem fel. A nyakamra egy bársonyszalagot és egy üveg almás nyakláncot tettem. A hajam kiengedtem. A szememet cicásan kihúztam, egy erős piros rúzst feltettem, amit aztán fülpiszkálóval halványabbá tettem, így cseresznye piros ajkakat varázsoltam. Ezen a Halloweeni buli tök jól néztem ki. Nem volt túl erős a smink és pont nagyon odavágott szerintem. Belebújtam a kis, fekete bársonycipőmbe, aminek a széle ezüsttel volt beszinezve és elmentem. A buli első 3/4-e király volt. Táncoltunk meg minden. Zéé köszöntött, megint jól megszorongatott, hogy alig tudtam levegőt venni. Aztán eltűnt. Csak később fedeztem fel, hogy végig kint volt a tavalyi 8.os lányokkal.
Továbbá feltűnt még egy fiú, valami Lacika, aki az Italobrothers - Stamp on the ground számára elkezdett Jumpstyle-olni. *.* Valami állatul nyomta! Körbeálltuk, ott tomboltunk neki: síkítottunk, felmelt kézzel tapsoltunk és ugráltunk, miközben a számot skandáltunk :D
Még háromszor berakta a Dj (Bea bátyja), hogy nyomhassa. Az utolsónál még páran beszálltak akik valamennyire tudták. Aki itt említésre méltó volt, az a Dia (ez egy másik).
A buli után Böbbénél aludtam. Egész este Nanát néztünk, de Böbbe bealudt valamelyik résznél. Én megnéztem az összeset ami fent volt. 47. rész. Nem tudom, hogy a 47. az tényleg az egésznek a vége, vagy csak nem jutottak tovább a fordításban, de nagyon úgy tűnt, hogy ott lesz vége a sorozatnak. Azon jó sokat bőgtem. Úgy lett vége, hogy Hachi gondolatban mondta, hogy: Nana, én várni fogok rád akár 10, 20, 50, 60 évet is. Utána kikapcsoltam a gépet és lefeküdtem alukálni.
Borzalmas, mert: A buli utolsó negyedében Alexa és Zsolti megint összebalhéztak valamin, amihez Mollinak is köze volt. (tudni kell, hogy Alexa és Zsolti exek. Azóta hogy szakítottak, utálják egymást. Mollit pedig Alexa utálja, és Zsoltival jó barátok)
Én amikor megláttam, hogy megint kezdik, leültem egy székre és magamba roskadtam. Aztán Bea és Dia (ez az a Dia, akit elősször is említettem, és mostmár csak róla lesz szó, nem a másikról) odajöttek elém álltak és néztek. Nem tudom mi folyt körülöttem mert nem figyeltem oda semmire se. Böbbe mellettem állt. Odajött Alexa Böbbe és közém és elkezdtek idegesen beszélni egymással valamit a Molliról. Akkor már tudtam hogy ennek nem lesz jó vége. Aztána Alexa elviharzott. Helyére jött Zsolti. Aztán az emberek cserélődtek körülöttem, már semmit sem fogtam fel ami történt. Lassan elkezdett nedvesedni a szemem és azon imádkoztam, hogy ne sírjam el magam. Bejjush és Dia végig ott voltak, az biztos. Őket néztem és próbáltam megnyugodni, de az ő szemükben is láttam, hogy feszültek és érzik a bajt. Aztán egyszer csak Böbbe eltűnt mellőlem odaállta a falhoz aztán leroskadt a padlóra. Akkor eltört a mécses és vadul megindultam a női mosdó felé. Ott szembe találkoztam egy ideges Alexával. Valamiről beszélgettünk, miközben bőgtem. Azt hiszem, éppen azt magyaráztam miért sírok. Ő azt vette le belőle, hogy féltem a Mollit -.-
Aztán bejött Dórika, Marina, meg Nanii. Nanii a falhoz állt keresztbe font kézzel és megsem szólalt egész végig. A többiek vígasztaltak. Aztán Zsolti dugta be a fejét és elhívta Alexát beszélgetni. A hangja folytott volt. Még jobban sírtam, megvoltam rémülve mi lesz itt. Tudtam, hogy Zsoltiban nagy erő van, és nem mindig képes visszafogni magát. Aztán csak a harsogó zenét hallottam és a kintről jövő ordibálást. Mindenki a veszekedésükre fülelt. Én nem fogtam fel belőle semmit. Aztán kirohantam az udvarra, hátha ott van Zéé, de már nem volt ott, amitől még rosszabb kedvem lett.
Hamarosan vége lett a bulinak. Annyit tudok, hogy Zsolt a falhoz baszta Alexát, Alexa elviharzott és Böbbe is sírt. Mikor bementem, sorban cserélődtek a vállak alatta, amiken sírt. Végül én is vígasztalgattam és elmentünk.
Szóval voltak ott dolgok.
Sziasztok, Puszi